2016. december 2., péntek

Kicsit késni fog a következő fejezet

Sziasztok!
 Hát mit is mondjak?
 Iszonyúan sajnálom, hogy még egy hónap után sem írtam meg a részt, pedig itt volt az egész őszi szünet, de én mit csináltam? Semmit. 
Igen ez a szomorú igazság, hogy egy részt sem tettem ki, pedig megígértem, hogy nem hagyom cserben egy blogomat sem. Ennek végül az lett a vége, hogy egy másik blogomat szüneteltetem. 
Eljutottam arra a pontra, hogy nincs kedvem folytatni egyik blogomat sem. Nem időhiány miatt, hanem kedvetlenség miatt. Mondhatnám azt, hogy most abbahagyom minden blogomat, ezt is beleértve. Sőt még azt is  mondhatnám, hogy itt a vége fuss el véle itt hagyom végleg a blogger világát, mert nincs kedvem írni. 
Mondhatnám ezt, de nem teszem. Hogy miért? 
Erre a kérdésre roppant egyszerű a válasz: azért nem hagyok itt mindent, mert ígéretet tettem nektek, és végső sorban magamnak. Ezt az ígéretet pedig nem áll szándékomban megszegni. Éppen ezért nem hagyom abba az eddigi blogjaimat és ezt sem. Szóval, akkor tegyünk úgy mintha, nem is mondtam volna semmit. 
Akkor térjünk át a történetre. Mint a címből is láthatjátok egy kicsit késni fog a következő fejezet. Sajnálom, hogy eddig nem hoztam, de előbb már elmondtam, hogy miért. Ha bárkinek is csalódást okoztam, akkor sajnálom. A következő fejezettel már majdnem készen lettem, amikor megkaptam a blogra kapott kritikát. Ezért megpróbálom újra írni a fejezetet, mert nem szeretném, hogyha unalmas lenne és elmenne az egész izgalom a történetből. Az igazat megvallva azt terveztem, hogy Erik már a következő fejezetben felbukkan, de akkor mint mondtam eltűnne az izgalom.  Összesen ennyit akartam volna mondani. 


De mielőtt elbúcsúznék itt van egy kis részlet az új fejezetből:

Egy nemkívánatos személlyel találtam szemben magamat. Ő nem más, mint Nataniel, aki emlékeim szerint Erik bátyja. Két lehetőségem van: mivel nem akarok vele találkozni, ezért gyorsan felsiethetnék a táskámért azt gondolva, hogy ez csak a véletlen műve, amit el kell felejtenem. A másik lehetőség az, hogy odamegyek hozzá. De ezt miért is tenném? Ha nem akarom romba dönteni a kitervelt célomat, akkor most el kell innen tűnnöm! Az a szerencsém, hogy most mással beszél és engem nem vett észre. Sőt lehet, hogy nem emlékszik rám. Jelen pillanatban lehetőségem van arra, hogy gyorsan beszaladjak a terembe és már itt sem vagyok. Így is cselekedtem. Bementem a terembe, felkaptam a táskámat, lementem a lépcsőn és a kijárat felé indultam. Kimentem volna az ajtón, de valaki / valami megakadályozott benne. A hátam mögül egy ismerős hangra lettem figyelmes. 
  -  Emma? - kérdezte a hang, aki feltételezhetően Nataniel. Egy ideig álltam és bámultam magam elé. Lehetőségem lett volna tovább menni, de nem tettem. Valamiért muszáj tudnom azt, hogy miért van itt. Erőt vettem magamon, és a menekülés helyett megfordultam. Szembe találtam magam azzal az arccal, aminek most évek után teljes szívemből örültem. Habozva, de félénken hozzá szóltam.
  -  Szia Nataniel. - köszöntem neki, de válasz helyett egyszerűen csak megölelt.
  -  Tényleg te vagy az? - kérdezte miközben elengedett.
  -  Igen. - feleltem mosolyogva.
  -  De te mit keresel itt?
  -  Ez hosszú történet.
  -  Értem. - folytattam volna tovább, de akkor döbbentem rá arra, ami nyilvánvaló. Ha Nataniel itt van, akkor Erik is. Számomra ez az a dolog, aminek itt nincs helye. Ezt Nataniellel is közölhetném, de az egy kicsit bunkóság lenne tőlem. Mivel furdalt a kíváncsiság, hogy Erik is itt van-e, ezért mégis rákérdeztem.
  -  Erik itt van?
  -  Ezt most miért kérded? - válaszol kérdéssel kérdésre, amitől még jobban az az érzésem támadt, hogy Erik itt van.
  -  Nézd! Ha egy valamit megtanultam azalatt a két év alatt, amíg ismertelek titeket, az az, hogy ha az egyikőtök elmegy valahova, a másik követi. Szóval lennél szíves válaszolni?
  -  Igen ő is itt van. Ezt azért nem akartam mondani, mert tudom, hogy furcsa lenne vele találkozni. - mondta Nataniel. Nekem ez az egész most kicsit sok, ezért szó nélkül elkezdtem  a kijárat felé sietni, de Nataniel elkapta a karomat.
  -  Most hová sietsz? 
  -  Tényleg nem érted? - kérdeztem, amire megrázta a fejét. - Tudod én kitűztem magam elé egy célt, amit szeretnék teljesíteni. Még évekkel ezelőtt megismertelek titeket, ami mind szép és jó, de már vége van. Nyolc év elteltével egyszer csak itt teremsz az iskolámban, és nem tudom, hogy miért. Az volt a tervem, hogy nyugiban kijárom a gimnáziumot, egyetemre megyek, és élem tovább az életemet. Nincsen szükségem újabb botrányra. Mint te is tudod a szüleim, meg a ti szüleitek nem jöttek ki jól régebben, és gondold el, hogy most mi lenne. Nem akarom újra átélni az a fájdalmat, ami akkor volt, amikor elmentetek. Nekem ez nem kell! - mondtam meg a véleményemet, majd kiszaladtam a iskola épületéből. Lehet, hogy megbántottam őt, de nekem most nem kell a társasága. Eriké meg végképp nem. Nincs kedvem a múltammal szembetalálkozni, ezért most nyomban ki kell vernem a fejemből az imént történteket.

Akkor most szeretnék elköszönni és még egyszer bocsánatot kérni hosszú-hosszú késésért. A következő rész dátuma:
2017. Január 8.